Krunityné Sósity Anica
/ Az Egyesület alapítója és elnöke
- Tudod, más vagy, amikor táncolsz... olyan nyugodt, olyan békés vagy.
- Igen, mert amikor táncolok, teljesen jelen vagyok. (...) Ez egy olyan állapot, ahol minden lecsendesül, és elfelejtek minden rosszat. És az jó érzés.
…Idézhetnék még ezer és ezer ilyet és ennél szebbet, jobbat …… nem az én gondolatom, de nekem szól úgy érzem…és mindazoknak akik hasonlóan éreznek…
…hogy is kezdődött.. nagyon rég volt, de szívem teljes szeretetével emlékszem vissza rá…
..épp érettségi előtt álltam, egy váratlan telefonhívás és akkor még nem tudtam, nem is sejtettem, hogy életem meghatározó telefon beszélgetése várt rám…
Örök hálám drága Ildi, nyugodj békében, a köszönet nem elég ilyenkor…csak a könnyek segítenek talán a fájdalmon és a hálán…
..számomra azóta nem léteznek véletlenek, minden akkor és azért van amiért kell, hogy legyen…
…”Szia Anica! …kicsim lenne egy kérésem, gyors választ kérek, nem tudok várni…Pomázon megnyílik a Művelődési ház, én leszek az igazgató, programokat, klubokat, szakköröket szeretnék beindítani…rád gondoltam….segítek mindenben…lenne kedved táncot tanítani hetente, havonta /még nem tudom…”
„Jézusom, persze, /eszembe se jutott más válasz/..köszönöm”
„Rendben, akkor gyere le és megbeszéljük a részleteket..”
….és beindult a gépezet…
…eleinte minden korosztály megjelent a legkisebbektől a nagymamákig,tanítottam amit tudtam, amit én is nagy szeretettel kaptam, Kricskovics Tóni bácsitól, 8 éves koromtól táncoltam nála, és minden amit tudok…most már tudom, hogy az ő szívéből fakadt….na persze meg a gyökerek, édesanyám bunyevác volt, alapító tagja a később már „Fáklya” néven működő táncegyüttesnek, nagyon büszke vagyok rá, hogy így volt, édesapám Pomázi szerb, ő pedig szépen énekelt….így aztán csurrant-csöppent mindenhonnan valami…
..ha fogalmazhatok így …valamiféle táncklubnak indult az egész…együtt voltunk, jól éreztük magunkat, és én átadtam amit tudtam, inkább csak táncházas formában..azután szép lassan lecsökkent a kezdő 40-50 es létszám, és megmaradt mondhatni, későbbi mag..persze akkor is jöttek –mentek még sűrűn …
éreztem, hogy komolyodik a dolog… és nyitottam,…tánc szemináriumokra jártam, továbbképzéseket hallgattam,szívtam magamba a hazai és az anyaország népeinek táncát, lépésanyagát, stílusát, táncházakat látogattam és csábítottam rá a tanítványokat is…. mindent, mindent ami csak előbbre vitt kipróbáltam.
Eleinte csak a városi rendezvényeken szerepeltünk, iskolák programjain, még nem lévén más segítségem, a tanult dolgokat saját koreográfiáimmal igyekeztem kamatoztatni..hamar kinőtte magát a megmaradt 20-25 fiatal.
Egyre nagyobb rálátásom lett arra mivé válhat az amibe belefogtam a szerb néptánc ápolása, tanítása, bemutatása, továbbadása…még akkor sem sejtettem mekkora feladatot és esélyt kaptam az élettől.
Sokáig magamra voltam hagyatkozva, de szerencsére megkeresésemre sokan nyújtottak segítő kezet,.. akkor már javában működött a Deszki „Bánát” néptánccsoport, tőlük is tanultam, tanultunk sokat... nekik már akkor külföldi koreográfusuk volt Vujcsin Ljubomir személyében, összeismerkedtünk és kezdetét vette a nagy munka.
.hozzáteszem,…ő azóta is együttesünk állandó koreográfusa, tudása, tapasztalata segített benne, hogy elérjük azt amivé lettünk..most már nem csak az országban de határainkon kívül is sok helyen ismernek hívnak és várnak vissza bennünket.
Írhatnék rengeteg évszámot, sorolhatnék városokat, országokat, untathatnám a kedves olvasót statisztikai adatokkal, különböző kis és nagydíjak felsorolásával…
35 év egy egész élet munkája, a szív a lélek teljes odaadása, mert nem is működne máshogy , vagy beleadsz mindent sokszor félretéve családot, munkát... nekem a tánccsoport jelenti mindezt együtt…és boldog vagyok, hogy ez a szó szoros értelmében értendő, hisz gyermekeim is részesei voltak, illetve maradtak ennek a csodának.
"Amit már eltáncoltál, azt senki se veheti el tőled."
Gabriel García Márquez